" Az élet nem bonyolult, csak Te teszed azzá!" - hangzik el többszáz szájból nap, mint nap. Ezzel nem értek egyet.
Hisz miről is van szó? Arról, hogy nem nyugszunk törődünk bele abba, hogy a dolgok úgy vannak jól, ahogy vannak, hanem ágálunk a sorsnak, ellenállunk,és ezzel szenvedést okozunk saját magunknak.
Igen, igen, tudom! Már rég lehetne egy kiegyensúlyozott, normális hétköznapi életem. Sok lány van/volt,akik részesei lettek volna ennek a "harmonikus"-nak kikiáltott életnek. Az életemnek.
De valami megváltozott, már rég. Valami nem úgy van, ahogy elvárják tőlem. Magam ellensége lennék tán, vagy élvezem a szenvedést?Vagy keresem a bajt? A kihÍvásokat? Vagy csak nem szeretem a hétköznapi életstÍlust? De akkor mégis mit szeretnék? Hisz a szÍvem úgy fáj néha, egy JÓ, egy szimpla, hétköznapi tucat-élet után, egy szerető társsal...de aztán előbukkan valami innen mélyről..és azt súgja, hogy Több vagyok,és ne vesztegessem el értékeimet, mert nem erre születtem.
Lehet ez a gondolkodás fog megölni.
Annyit tudok, hogy hiányoznak "emberek" a múltból..és hiányzik "Ő", akitől már megint sikerült eltávolodni, és aki, úgy érzem, ezt az egész mizériát megtudná oldani..de valamiért nem úgy alakulnak a dolgok..
Ki tudja..Felsőbb hatalom?Sors, már megint?
Lehet minden marad a régiben, és semmi sem változik.
